Magyar English Deutsch

Kedves Látogató!
Szeretettel köszöntöm megújult honlapomon!
Kívánom, hogy oldalamat és szolgáltatásaimat böngészve megtalálja mindazt, amire Önnek vagy vállalkozásának szüksége van. Ajánlom figyelmébe a referenciák menüpontot, ahol 2005 óta az összes munkámról hangulatképeket láthat.

Tompa Lászlónak hívnak, 1974-ben születtem. Házas vagyok, két tündéri kislány édesapja.

Már gyermekkoromban nagyon érdekelt a zene, a technika és a dj-k világa. Gimnáziumi éveim alatt lehetőségem volt rendszeresen diszkós pult mögé állni. Kezdetben kazettáról, majd bakelitről, jelenleg pedig a MAHASZ által jogosított CD-lemezekről játszom. Tagja vagyok a Magyar DJ. Szövetségnek.

 

 

Fő profilom a dj. szolgáltatás, amivel 1990 óta foglalkozom. A piac igényeihez igazodva 2004-ben kibővítettem vállalkozásom rendezvények hangosításával, valamint hang-, fény- és színpadtechnikai eszközök bérbeadásával. Felszerelésemet folyamatosan fejlesztem.

Szolgáltatásaim:
dj. szolgáltatás, pl.: esküvő, céges party, gálavacsora, csapatépítő nap, iskolabál, privát rendezvény…
- rendezvények hangosítása, pl.: családi nap, konferencia, kiállítási stand, divatbemutató…
- színpadépítés fedéssel vagy anélkül
Széles zenei skálával állok mindazok rendelkezésére, akik szeretnének egy változatos bulit végigtáncolni. A stílus függ a társaságtól, az életkortól, a megrendelő igényeitől. Pl.: Latin, Funky, R’N’B, Disco, Rock’N’Roll
Hátam mögött tudhatok több esküvőt, céges partyt és családi rendezvényt egyaránt.
Célom: egy jó hangulatú estével hozzájárulni ahhoz, hogy a party emlékezetes maradjon. A jó kedv tovább fokozásaként lehetőség van karaokera is. Lista e-mail-ben kérhető

 

Számomra fontos a megbízhatóság, a minőség és az esztétika. Szerencsésnek mondhatom magam, mivel a munkám a hobbim is.

Írjon nekem!